A magyar szabadságküzdelmek legendás, eszményi hose a nagyságos vezérlő fejedelem, II. Rákóczi Ferenc
négy alkalommal fordult meg Kisvárdán. Nem voltak olyan természetű kapcsolatai városunkkal, mint Bercsényi Miklós
marsallnak, aki Kisvárdán és Nyírtasson földbirtokos is volt, de a fejedelem mindenkor szívesen időzött Kisvárda
várában, amelynek fénye és jelentősége évszázadok után mégegyszer újra teljes fényben ragyogott, hogy a Rákóczi
felkelés leverésével aztán leáldozzon örökre.
Kisvárda ebben az időben a kihalt Várday-család örököseinek kezén volt. Felerészben az
Esterházyaké, akik azonban nem laktak Kisvárdán, felerészben a Melith-ágon beházasodott familiáké, legnagyobb
részben a Zichyeké; rajtuk kivül részbirtokosok voltak a Jósa, Krucsay, s Kérchy stb. családok. A vár jelentősége
lehanyatlóban volt. Több család közös birtoka lévén, csak kihasználásával törődtek s fenntartására nem áldoztak,
ami tekintetbe véve, hogy a vár harcászatilag is avulni kezdett, súlyos következményekkel járt. A körkép
teljességéhez tartozik azt is megemlítenünk, hogy ebben a korban hosszabb idon át a megyei főtisztviselők
Kisvárdán székeltek, ami a városnak új jelentőséget adott. Vallásilag a civódások még tartottak, de az
ellenreformáció eredményeként ekkor Kisvárdán a közbirtokos nemes családok már mind katolikusok voltak,
míg a jobbágy lakosságnak mintegy háromnegyede kálvinista hitet vallott. Ez a Kisvárda volt az, amely
elsőnek látta felemelkedni a magyar égre a fejedelem szerencsecsillagát és ez volt az, amely a delelőn
átkísérve azt, lehullani látta. Innen indult ki a felkelés. Mikor Rákóczi a lengyel határt átlépte, a
jobbágyság, amely ebben az időben kezdett mélyebb és melegebb kapcsolatot érezni a magyar szabadságnak
a rendiségen túlemelkedő szent ügyével, seregesen csatlakozott hozzá. Az északkeleti megyék azonnal
Rákóczi zászlaja alá állottak, de a nemesség még nem döntött, a felkelés ügye még nem vált általánossá.
A nemesség bizalmatlanul fogadta a jobbágyok élén felkelő fiatal főurat, s nem tudta eldönteni a problémát:
vele, vagy ellene? A fejedelem felkelő jobbágyseregei akadály nélkül, egyre növekedve haladtak előre Ungon,
Beregen át. A sereg Vásárosnaménynél kelt át Szabolcs területére és Vaján át Kisvárda felé indult. Jövetelének
hírére a szabolcsi nemesség elhagyta birtokait és Kisvárda várába zárkózott. Rákóczi érezte a sorsdöntő pillanatot,
nem is habozott: ostromra készült. Helyi hagyomány szerint a mai Kossuth Lajos utcának mocsarakból kiemelkedő
gerincén állította fel az ágyúit, s már-már lövetni kezdte a várat, azonban a megkezdett tárgyalások eredményre
vezettek, és Rákóczi, miután a nemesség semlegességet fogadott, sőt egyesek mellé állottak, elvonult. Ez alkalommal
1703. julius 20-22. közt két napon át idozött Kisvárdán. Másodszor 1707-ben november 26-tól 30-ig négy napot töltött
Kisvárdán, Ecsedről a Kassai gyűlésre utaztában. Pekry Lorinc castellanus nagy dísszel fogadja, s a fejedelem az itt
idéző erdélyi urakkal hosszasan tárgyal. A fejedelem távozóban Dögén átutazva, a leányvári révnél kelt át a Tiszán.
Legtovább harmadízben, 1710-ben időzött a fejedelem Kisvárdán. December 6-án este érkezik Révaranyos felől.
A szerencsecsillaga lemenőben, hadai fogyóban, s a magyar szabadság ügye veszendőfélben. A fejedelem csodálatos
lelkierővel kétirányú tevékenységet is folytat. Egyfelől külpolitikailag igyekszik jelentőséghez juttatni szabadságharcát.
Az annyiszor cserbenhagyott fejedelem december 7-én Vajnovits Józsefet Kisvárdáról követségbe küldi II. Ágost
szász királyhoz, hogy az ország nehéz helyzetéről neki jelentést tegyen. Másfelől megkezdi a fejedelem alkudozásait a
császári hadak magyar fővezérével, Pálffy János gróffal. 1710. december 10-én Kisvárdán keresi fel a fejedelmet Pálffy
követe, Baranyi Mihály. A fejedelem válaszát, amely december 9-én kelt, Komáromi Csipkés György alispán vitte Pálffynak
Kisvárdáról Pestre. A fejedelem 11-én Nagykállóba távozik. Még egyszer utoljára megfordult Rákóczi Kisvárdán. A felkelés
vége közeleg. 1711 január végére hívja össze erdélyi és felvidéki hadait, egy utolsó hadiszemlére és ennek a
hadiszemlének a helye, mint az elindulásé volt: Kisvárda. A szemle után beszédet intéz katonáihoz: "itt az idő
- mondja -, hogy dicső halállal haljunk meg inkább, mintsem a német járma alá vessük magunkat." Január 31-én a
fejedelem Vajára megy tárgyalni Pálffyval, aki személyesen fogadja a kastély előtt. A tárgyalásokon rajtuk kivül
Károlyi Sándor, Vay Ádám, Montecuccoli és Groix tábornokok vettek részt. Közeledett Nagymajtény...
A cikket Virágh Ferenc írta, eredetileg a Kisvárdán kiadott
Felsőszabolcs.c. hetilap 1935. 1.számában jelent meg.
